2010. december 19., vasárnap

Good Bye 2010

Valószínű ez az utolsó bejegyzésem erre az évre, mivel a levegőt is alig kapkodom a sok tanulástól! :(
Az biztos, hogy a zenei tevékenységem ebben az évben jutott a csúcspontra. Rengeteg külföldi oldalon feltünt a Long way és a hallgatottságom is megugrott. :)
A folytatás lassabb lesz, ezt biztosan tudom. Ötletek vannak, kivitelezési időm viszont minimális. A jó hír, hogy egy dalba bele kezdtem és még februárban beszeretném fejezni is publikálni egy single formájában, de ez még nem biztos.
Ami biztos, az első nagylemez címe: Just in Time lesz!!!
Ami várható, hogy a dalok sokkal zúzósabbak és sokkal több felbontott részt fognak tartalmazni. Lesz három évvel ezelőtt íródott dal is, de szeretném az akusztikus vonalat is tovább vinni valamilyen formában, így arra is kell számítani(bár remélem jobban sikerülő formában, mint a First rays). Lesznek vendég zenészek, több is. Néhánnyal már megbeszéltem, de valakivel még nem, ezért neveket nem írok, nehogy esetleg mégsem vállalnák.
Továbbra is célom működtetni az OverTune Records netlabelt, ezért ha valaki olvassa ezt és szeretne zenekarával csatlakozni, az írjon erre az e-mail címre: overtunerecords@gmail.com
Szeretnék még egy videót is összehozni a Sadness in my Mind-hoz is, melyre már meg van a koncepcióm, csak szintén az idő hiánya.
Lesz majd stúdiózós videó is, ez 100%! ;)
No, most már be is fejezem. A teendőket leírtam, majd jelentkezem. :)

2010. október 14., csütörtök

Sok minden

Telik az idő, mióta utoljára írtam, de egyszerűen nincs időm még ide is írni. :(
A jó hír augusztus 26.-án megjelent a Long way until the return. Ennél még jobb hír, hogy felkerült a TheSirensSound zenei blogra, ami a legnagyobb post-rock-os letöltős blog. Ez meg is látszott myspace-en, mert még aznap 160 fölé emelkedett a napi lejátszások száma. Persze a last.fm-en is beindult az élet hirtelen megugrott a hallgatók száma, úgy 200 fővel. :) Ami azóta is elég jó ütemben növekszik. A legérdekesebb adat amit tapasztalok, hogy Oroszországból van a legtöbb hallgatóm, persze nem meglepő, mert magamra gugliztam és egy csomó orosz blogban írtak az EP-éről. No, de ennyi elég is magam fényezéséről.
Távlati dolgokról..., először is van két konkrétabb szám ötletem, melyek stílusukban inkább a Go alone... vonalát követik, de persze sokkal kidolgozottabban. Ebből a két(vagy 3) dalból valószínű egy kis Single lemezt fogok csinálni mivel, a következő nagyobb adag Rise of Day anyag elkészülte két évbe is beletelhet, mert idő és gyakorlás szűkében vagyok és leszek is. Ha majd időm engedi a Sadness in my Mind című dalra is készülni fog egy hasonló kaliberű videó, mint az Under the Water-re is, de ez is a jövő zenéje.
Továbbá készítettem egy netlabel-t, melyet OverTune Records néven, mivel a Chromechoes és a Acoustic Firework (eddigi segítőim) befejezték ezen jellegű tevékenységeiket.
Várom minden kezdő-nem kezdő zenekar jelentkezését, akik valamilyen hanganyaggal rendelkeznek. Stílusfüggetlenként keresgélek így a világ zenétől a metálig minden jöhet.
Végezetül néhány youtube anyag, mert oda is feltett néhány ismeretlen ember:


És így a végén még egy kis információ! Nyáron a békéscsabai Light Scribblers csapatával készítettünk egy kis videót a lemez legrövidebb dalához melyet alább nézhettek meg, majd pedig alatta a hozzá készült werk videó!

2010. augusztus 5., csütörtök

Utolsó lépések

Hát-hát végre ezt is megértük, holnap kezdek bele az utolsó dalba, eddig 6-7 van kész többnyire, melyekről már csak kis simítások hiányoznak.
A végleges sorrend a következő:
0. Introduction
1. Black Clouds Coming (feat. Kripton)
2. Before Everything Changes
3. Sadness in my Mind
4. Long Way Until The Return
5. A Day To Remember
6. Anita Song
7. Outroduction
8. The First Rays on The Horizon (unplugged version)
9. Jam (with my friends)

Ahogy a listán is látható több "bonustrack" féleség lesz hallható, amik nem a lemez koncepciójába tartoznak, hanem gondoltam ezzel is egy kicsit többet adhatok a saját dolgaimból! Továbbá első alakalom, hogy a saját szóló projektembe meghívtam másokat is vendégszerepelni. Névlegesen Pomucz Ricsit (aka. Kripton) és Halmos Gábort, kikkel régebben együtt zenéltem és mind a mai napig jóbarátságot ápolunk. Ricsi a basszusgitáron játszott a fent említett dalokban, Gábor pedig a tilinkót és a dorombot szólaltatta meg.
Körülbelül két hét mire minden elkészül (master, borító...), addig is csekkoljátok a myspace oldalamat, vagy a twitter-emet.
Ja igen, egy fontos dolgot kihagytam! Kb 2 hete a békéscsabai fényfestő barátaimmal csináltunk egy klipféleséget, csak sajnos a szúnyog invázió lecsökkentette az időnket és ezért nem teljesen az készült, amit szerettünk volna. Ezúton is köszönet nekik, hogy ennyi időt és munkát rám fordítottak és önzetlenül segítettek, hogy dalaim még több ember felé eljussanak.
Legvégül pedig, hogy azért a koncepció megmaradjon, egy az Under the Water-höz hasonló videóklipet is készítek a lemez megjelenése után, mely a Sadness in my Mind című dalon lesz látható.
No, megyek és folytatom a munkát.
Addig is minden jót!

2010. július 29., csütörtök

Dal-Ötlet

Hopp-hopp! Mostanában nem sokat írtam, de most egy csöppet megtöröm a csendet néhány gondolattal.Először is örömteli hír, hogy elkészült az új lemez 4. dala és ma tovább folytatom a szeptemberben elkezdett Before everything changes-t. Ha minden jól megy, akkor Gábor barátom-zenésztársam szombat délután tiszteletét teszi nálam és "felfújja" a First Rays ráeső részeit és így lehet, hogy két héten belül elkészül a cd! A jó hír, hogy ma is gitározgattam és jönnek az új ötletek, csak sajnos a felvétellel megy el a sok idő mindig.

2010. július 17., szombat

Majd

Néhány napja feltöltöttem az új dalt myspace-re! Úgy gondolom, hogy ha kész az EP, akkor egy időre jegelem a projektet, mert nincs rá sok időm, egyre nehezebben veszem rá magam újabb dalok felvételéhez (befejezéséhez), valamint az érdeklődés is a nulla felé konvergál!
No mindegy is, a lényeg, hogy még 3 új dal lesz! Nem írom, hogy csekkoljátok, mert úgysem olvassa senki a blogot! :D

2010. július 9., péntek

Forgatunk-Keverünk

Úgy gondolom, itt az ideje néhány friss Rise of Day morzsát elszorni!
A legfrissebb az, hogy pár napon belül kész az új dalom, már csak a hangzáskeresés és keverés-kavarás van hátra. Kivételesen a nóta basszus részét egyik cimborám Kripton játszotta fel, így a dal ezen a címen lesz elérhető: Rise of Day - Black Clouds Coming (feat. Kripton)
A másik örvendetes hír, hogy ehhez az új dalhoz egy klip is készül, melyet jövő hétfőn kezdünk rögzíteni a békéscsabai Light Scribblers csapattal. Pár héten belül mindenki láthatja és hallhatja. :)
Végezetül pedig még továbbra sem tudom mikor lesz kész az EP, de folyamatosan dolgozok rajta. Még nem tudom, hogy 6 vagy 7 dal lesz majd rajta, de az biztos, hogy 32-35 perc körül fog mozogni.

2010. július 8., csütörtök

FYS új videók

Pont tegnap vettem észre, hogy a Four Year Strong egyik új dalához két videó is készült.
Tessék csekkolni, mert jó dal. :)

2010. június 27., vasárnap

Évszakok

Nemrégiben találtam egy jó képet melyen a 4 évszak van ábrázolva. Mésok szerint lehet, hogy giccses, de szerintem elég jó. Íme a kép:

2010. június 26., szombat

Gyulai klipek

Városomból a híresebb "zenészeken" (Magna Cum Laude, Szabó Eszter) kívül nem sok előadó készített videóklipet a dalaihoz. Sőt mondhatnám csak a Falcongate volt az egyedüli. Íme az általuk készített kisvideók:

2010. június 12., szombat

Dalok

Nemrégiben keresgéltem a youtube-on és ráakadtam két dalom más által feltöltött verziójára. A feltöltő egy francia zenekedvelő egyén.
Íme a videók:

2010. június 11., péntek

Tracklist for Long way...

Lassan kezd körvonalazódni, hogy melyik számok lesznek hallhatóak a 2. EP-émen.
Íme a lista:
  • - Before everything change
  • - Long way until the return
  • - A day to remember
  • - Black clouds coming
  • - I belive in ...
  • - The first rays in the horizon (unplugged)
Továbbá az is 99%, hogy a második klipem (mondjuk nem mintha az elsőt annak lehetne nevezni[:D]) a Black clouds coming című dalra fog készülni. Ez a dal sokban különbözik, majd az eddigiektől, de erről majd később.

2010. május 19., szerda

Slaughter At The Engagement Party, R.o.D. hírek

Mindenki figyelmébe ajánlanám a következőkben ezt a kis fiatal szegedi pop-nótákat gyártó csapatot.
A banda neve: Slaughter At The Engagement Party. Nemrég került felt Tube-ra és Myspace-re is két legújabb daluk, melyeket már karcossá hallgattam. Tudom nem "postásrokk"(post-rock), mint ahogy Félperc mester mondaná, de az én ízlésemnek megfelelő. :P
Mellesleg azért is érdemes hallgatni, mert a dobos is gyulai, mint jómagam.
A két dalt alább meghallgathatjátok, vagy a mellékelt két linkről le is tolhatjátok.



Letöltés:
http://www.mediafire.com/?21zwmym3mwn
http://www.mediafire.com/?5iihjlzwmxx
Info:
www.myspace.com/fenevad
Továbbiakban az az érdekes, hogy az elmúlt két hónapban én is egy olyan új dalon dolgoztam, mely a tőlem nem megszokott stílust hozza, hanem ehhez az irányhoz közelebbi. :) Hamarosan új infót is csöpögtetek erről, de addig is várni kell egy keveset.

All Along The Watchtower

Lehet ismeritek, lehet nem, de van egy Jimi Hendrix szám, ami elég nagy átalakuláson esett át. Később, mint megtudtam nem is ő írta a dalt, hanem csak feldolgozta. Ez a dal, az All along the watchtower.
Az alábbiakban itt van a három leghíresebb darab (eredeti, legismertebb, legújabb):


2010. április 14., szerda

HOPEtheLAST

Mindenki figyelmébe ajánlanék egy debreceni zenekart, nevezetesen a HOPEtheLAST-ot. Elég igényesek és jók a műfajukban. Aki szereti itt-ott hörgős néha éneklős rock-metál zenét, vagy 'miaszöszt', annak feltétlen meg kell hallgatnia őket.
Továbbá minden hanganyaguk letölthető a myspace-es profiljukról, ami elég jófejség. :) Innen a legutóbbi Sink or Swim-et ajánlanám különösen.

Itt a myspace címük:
www.myspace.com/hopethelast

2010. április 10., szombat

Kecskemét, Hangszergyűjtemény, Ítéletidő

Nos, ha már szünet volt(van), akkor egy kis kirándulás is volt, ahogy annak rendje és módja szerint kell lennie. A végcél Kecskemét volt. Sajnos a MÁV elképzelhetetlen sebességű vonatai miatt az út elég hosszú volt, de már megszoktam ezt az "emelt szolgáltatást". Tehát kedd reggel Szegedről indultunk, vonatindulás után nem sokkal elkezdet szakadni az eső mely egész nap rendületlenül ömlött, ami kicsit csökkentette a komfort érzetet, elvégre gyalogoltunk-várost néztünk. Kecskemét belvárosa továbbra is változatlan formában tündököl, mint anno hét éve mikor ott laktam, szinte semmi nem változott. Főtér továbbra is rendezett formában várja a látogatókat. A városban két állomásunk volt, az egyik a Szórakaténusz Játék múzeum, a másik pedig a Lekowsky Hangszergyűjtemény. Ami említésre méltó az a hangszergyűjtemény volt, mert hihetetlen sok hangot adó eszközt láthattunk, és ki is próbálhattunk, mivel interaktív tárlatvezetés volt Szilágyi Áronnal. Őt egyből felismertem, mert anno voltunk a Doromb fesztiválon és Navrang koncerten is, ahonnan ismerős volt.
A lényeg, hogy Kelet-Európa legnagyobb gyűjteménye országunkban van és nagyon nagy élménnyel lehet gazdagodni annak, aki valamilyen szinten nyitott a zene-hangszerek iránt. Összességében az esővel és széllel való küzdelem ellenére elég jól sikerült kis keddi nap volt.

2010. április 4., vasárnap

Fáradok, meg majd honlap

Ez idáig-sokáig úgy voltam vele, hogyha eljő a szünet, majd lesz időm és belehúzok a dalok készítésébe, de csütörtök hajnali három tájt mikor a következő dal eddig felvett részeit kezdtem fércelni, elém tárult a kép, hogy ezzel hihetetlen sok munka lesz. Ekkor úgy a kedvem is elment, hogy még mindig nem nyúltam hozzá. Ebből nem az jön, hogy nem szeretem csinálni, hanem hogy néha jó lenne, ha valaki rögzítene és rám csak a feljátszás hárulna, mint ahogy régen az Indicta idejében. Magammal szemben ez azért bosszantó, mert van jó néhány dal ötletem (szám szerint 8-10), amiből két-három elég jól ki van dolgozva. No, mindegy egyszer majd meg lesznek örökítve ezek is.
Lényeg, hogy rám tört a fáradtság, már nem tudom mikor aludtam utoljára egy igazán jót, amikor nem kellett semmi miatt problémázni, "hogy húú kelni kell, mert holnap ez+az lesz". Továbbá már alig várom, hogy az egyetem is véget érjen, mert a minden heti több zh és a sok beadandó program már a könyökömön jön ki. Szóval lehet még tolom kicsit a dalokat (EP-ét), majd meglátjuk mennyi energiám marad a robotika, mikrovezérlők és webtervezés beadandóim mellett. Most pedig megyek, mert még a webtervezés kötprogomnak a php-és részének a felét ma, vagyis éjszaka megszeretném csinálni.
Ja, jut eszembe, hamarosan egy tisztességes domain-es Rise of Day weboldal készül, de erről, majd egy következő bejegyzésben írok.

2010. április 1., csütörtök

Go home

No, hosszú idő után megtöröm a csendet néhány szóval. Akkor kezdeném is az elején, mert ott a legjobb. Két hetes távollét után ma hazafelé zakatolok és tovább tudom folytatni a dalokat. A következő darab a már tavaly is említett csak zongorás darab befejezése lesz. Igyekszem hangzásilag Thomas Newman és Ludovico Einaudi darabjaihoz igazodni, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Mivel még mindig el vagyok látva bőven beadandókkal az egyetemen, így a következő 11 napos szünetben csak reménykedem hogy a harmadik dalba is bele tudok kezdeni és masterelhető állapotba tudom hozni, majd meglátjuk.
Lassan egy hete, hogy voltam Subscribe és Óriás koncerten, melyek nagyon jók voltak. A Subscribe hozta a szokásos formáját, nagy headbang, közönség kiabálós részek...stb., egy dolog, ami kicsit negatív velük, hogy egy szintist is bevettek a csapatba, ami számomra nem volt túlságosan tetszetős. Az Óriás a lenyűgöző kategóriába sorolnám. Félórát voltak a színpadon, talán egy tévesztés volt a gitáron, de ezt betudom annak, hogy az énekes tolja a riff-eket is. Tök jól visszaadták a lemez anyagát, sőt élőben még jobban átjött a "rock-osabb feeling". :)
Érdemes megnézni őket élőben.
Végezetül számomra meglepő módon jó nagy tagcserék zajlottak le az anno általam sokat hallgatott zenekarokban, mint pl.: Cadaveres, Ektomorf
No, ezennel zárnám is a sort, mert hatkor kelek.
A következő post-ig itt egy kis hallgatni való:

2010. március 13., szombat

Enemy of the World

A cím a napokban megjelent Four Year Strong lemezre utal, melyet sikerült beszereznem. :)
Többszöri végighallgatás után kijelenthetem, hogy a zenekar pontosan tudja, hogy hova szeretnének menni, mivel ez a lemez egyértelműen jelzi a mainstream-hez való közelítést. A dalokban több a fogósabb refrén, dallamosabb riff-ek, továbbá a hardcore-ra jellemző (főként New York-ira) tömeges kiabálások és szokásos szálkás darálás. Annyit mondhatok, hogy nem csalódtam, 10-es skálán 9-et adnék rá. Az biztos, hogyha kis hazánkba ellátogatnak, akkor biztos elmegyek headbang-elni egyet. :)

Néhány dal a lemezről:



2010. március 12., péntek

Laár

Nemrégiben láttam Laár Andrással egy kis beszélgetést, melyet itt is megosztanék, mivel elég sok mindenben egyetértek vele.

2010. március 7., vasárnap

LOST

Aki ismeri a Lost-ot és anno nézte a Baywatch-ot, annak feltétlen végig kell néznie ezt a két perces kis videót.

2010. február 23., kedd

Mennyit számít?!

Ma, azaz tegnap meglepődve tapasztaltam, hogy hirtelen a látogatottsági statisztikám megugrott, vagyis rengeteg országból néztek meg. Persze a lejátszómban is megnőtt a lejátszás napi értéke.
Végül is kinyomoztam, hogy miért lehetett ez. A válasz: valami szerencse folytán sikerült felkerülnöm egy belga blogra (album letöltős), amit elég sokan látogatnak. Felmerült bennem a kérdés, hogy ennyit számít, ha valahol belinkelnek és közzé teszik a zenémet?! Lényegében örülök, hogy érdemesnek tartották arra az EP-ét, hogy felkerüljön az oldalukra.
Itt a link:
http://ribsout.blogspot.com/2010/02/rise-of-day-go-alone-on-field-on-other.html

2010. február 21., vasárnap

Elkezdődött

Örömteli hírrel szolgálhatok, mivel elkezdtem az új EP dalainak folytatását. :)
Ha minden jól megy, akkor egy-másfél hónap múlva debütál az anyag. Addig is itt a front borító:

2010. február 17., szerda

Itt is vagyok

Nemrégiben volt egy kis időm és gondoltam rákeresek magamra, hátha találok valahol valamit, és így is lett. Persze nem sok mindent találtam, mondjuk Félperc kollégához képest, de én ennek is örülök.
Az első egy kritika az Under the water és az egész Narcollapse vol.1 válogatásról.
http://www.stonerrock.hu/2010/02/14/cep-%e2%80%93-narcollapse-volume-one-2008/
A második egy zenei letöltős fórum:
http://metalarea.org/forum/lofiversion/index.php/t96827.html
A harmadik, pedig egy olyan oldal, amelyik csak ingyen letölthető albumokat vonultat fel.
http://music.c-arts.eu/2010/02/05/rise-of-day-go-alone-on-a-field-on-the-other-side-of-the-earth-towards-a-new-beginning/

2010. február 14., vasárnap

Tvgorge

Múlthéten találtam az origo-n egy bejegyzést a következő oldalról, amelyet az egekbe magasztaltak, mivel a legtöbb amerikai sorozat epizódjai ingyen megnézhetőek, úgy hogy még az ip címmel sem kell buherálni, mert nincsenek kizárva az európaiak, mint a hulu.com-on
Itt az oldal címe: www.tvgorge.com

2010. február 13., szombat

Isaque Soares

Nemrégiben myspace-en bejelölt egy zenész ember, nevezetesen Isaque Soares. Teljesen korrekt volt, amit az oldalán láttam és hallottam. A zenéje többnyire latin és jazz egyveleg, hallatszódik hogy nem profi, de jó úton halad. :)
A profiljáról letölthető mind a négy eddig megjelent lemeze, melyek kellemes zenei élményt nyújtanak.
Myspace címe: www.myspace.com/isaquesoares

2010. február 7., vasárnap

Dalszövegek (10. rész)

Jöjjön egy Replika dalszöveg, mely elég tömör, de annál több mondanivalót takar.

Replika - Feszíts meg

Feszíts meg engem
Hogy lássalak én
Csak átutazó vagyok
Itt semmi nem az enyém

Veszítsek el mindent
Amim van szórjam szét
Hogy könnyű és gyors legyek
Semmi ne húzzon a Föld felé

Alázz meg engem
Túl sokat képzelek én
Azt hiszem egyedül én vagyok
A Föld közepén


Itt hallható az akusztikus verziója:

2010. február 6., szombat

Alex

Bejegyzésem Alex Horsch nevezetű zenészről szól, kit szerencsém volt látni 2005-ben a Kecskeméten a II. Doromb fesztiválon. Alex az NDK-ban született, hazánkon keresztül szeretett volna külföldre disszidálni, de az itteni tartózkodása alatt megismerkedett a magyar népdalokkal-népihagyományokkal és itt maradt, vagyis részben, mert miután itt elég alaposan megismerte a magyar (kárpáti-moldvai) zenét, elindult, hogy Belső-Ázsiából egészen hazánkig megismerje a különböző népzenéket, hangszereket.... Valamilyen szinten próbálta követni az egykori honfoglaló magyarok útvonalát és a fennmaradó hazai népzenei művekkel rengeteg hasonlóságot talált. Azóta előadásokat, egy személyes koncerteket, hangszerbemutatókat tart mindenfelé a világban, az utazása során eltanult zenékkel, hangszerekkel és élményeivel kapcsolatban.
Megjelent egy cd-je is, melyen saját készítésű hangszerein az útja során megtanult dalok hallhatóak.
A myspace oldalán meghallgatható ezek közül néhány meghallgatható, melyek közül kifejezetten a "Feljött a napot" (hehe Rise of Day) ajánlom. :D
A myspace címe: http://www.myspace.com/alexhorsch

Helyzetjelentés

Nohát végre eljutottam ide is. :D
Jelentem vége a vizsgaidőszaknak, melyet kisebb-nagyobb sikerekkel átvészeltem. :) Sajnos a számítógépemmel megint egy kis probléma van, így az "új" dalok rögzítése még mindig várat magára egy kicsit, de egy formázás után lehet minden megoldódik, viszont ha a probléma ezután is fennmarad akkor a dalokat sokkal lassabban fogom elkészíteni, mint ahogy eddig módomban állt. Addig is mindenki figyelje a blogot, mert minden friss infót itt közlök a leghamarabb. Ja, és most már elkezdek új bejegyzéseket is kreálni. :) További jó hétvégét mindenkinek.

2010. január 17., vasárnap

Még élek

No, csak gondoltam jelentkezek, hogy még élek, és még mindig tanulgatok, ezért nincs időm blogolni.
Ahogy az előző bejegyzésből is láthatjátok, már "javában benne vagyok" a második EP munkáiban. Összesen négy dal lesz rajta, egy Félperc kollégával közösen, melynek egy-két mozzanatát már ötlet szinten rögzítettem is. Az korong címe Long way until the return lesz, mely az azonos című dalból született. Igazából nem terveztem ezt az EP-ét, de mivel rájöttem, hogy a nagylemezig nagyon sokat kell még aludni, ezért addig ez egy kis kedvcsinálónak (felvezetőnek) jó lesz.
Remélem két héten belül minden visszaáll a normális kerékvágásba és újra blogolok, valamint a felvételeket tudom folytatni. Addig is minden jót mindenkinek!