2009. szeptember 23., szerda

Folytatás III. rész - Az új kezdet (Kvantor Trekk, Rise of Day - 2008-...)

Tavaly ősszel, mikor a próbák már nem nagyon működtek, kitaláltam, hogy Gábor, Sünci és jómagam (a kemény mag, akik a legtöbb próbán ott voltak) csináljunk egy másik rock-osabb projektet, ami az Indicta után működhetne. Ez lett a Kvantor Trekk. Nyár végétől télig próbáltunk is, összeraktunk 3 dalt, mely egy demó formájában materializálódott.

De sajnos ez a projekt is befulladt, mert Gábor befejezte az egyetemet és rezidensként elkezdett dolgozni, továbbá Sünci is munkahelyet váltott, és neki sem jutott elég ideje a zenélésre.
A Kvantor Trekk próbákkal egy időben, augusztus végén úgy döntöttem bele vágok a saját szóló projektembe is, melyben már tényleg én készítek mindent. Ekkor egy hét alatt elkészítettem a Leaves in the Wind című dalomat.
Azóta a történet többi része az oldalamon látható-hallgatható. Idén április elején volt még egy említésre méltó dolog, mégpedig, hogy egy amerikai kiadó (Poison Tree Records) megkeresett, hogy kiadná a dalaimat. A szerződést is átküldték, de sajnos mivel még nem volt kész az EP-ém, azt mondtam, hogy majd később. Mire kész lett már ők nem jeleztek vissza.
Végül az EP a Chromechoes Netlabel-nél jött ki júliusban. Készítettem egy videoklipet is, de erről majd egy későbbi bejegyzésben.
Jelenleg egy nagylemez anyagán dolgozok, melyet jövő őszre szeretnék befejezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése